Nairobi 2021.09. havi értékelés

szept 1, 2021 | Hírlevél

Miről szól a ProTipsters?

Elhozzuk nektek a világ legjobb sportelemzőinek tippjeit, adunk egy nyereséges stratégiát és megmutatjuk hogyan tudod a legtöbb profitot elérni! Előfizetőink évek őta hatalmas összegeket nyernek azzal, hogy egyszerűen lemásolják azt, amit én 10 éve eredményesen csinálok! Viszont az, hogy te milyen eredményt érsz el velünk, csak RAJTAD MÚLIK és te vagy azért a felelős, hogy lehetőségeidhez képest, mindent megtegyél a legjobb eredmény elérése érdekében!

Bevezető

Először is azzal szeretném kezdeni, hogy miért is vagy itt!? Erre csak egy válasz létezik: A PROFIT MIATT! Viszont nagyon nem mindegy, hogy mekkora profitról beszélünk! Az elért profit nagysága tőled függ, illetve attól hogy milyen minőségben követed a tippeket! Vegyük például a hó végi kérdőívet, amelyet külön-külön minden csoportba kiküldünk, azért hogy pontosan lássuk milyen eredményeket értetek el, mennyire tudjátok követni az adott csoportot. Ezeknek a kérdőíveknek a fő célja, hogy általuk úgy tudjuk alakítani a csoportokat, hogy a lehető legtöbb profitot érjétek el, kiszűrjük az általatok elkövetett hibákat, és olyan segítséget adunk, amivel játszva kereshettek százezreket vagy épp milliókat! Ha TE esetleg nem töltötted ki, akkor tedd fel magadnak a kérdést, hogy miért is vagy itt pontosan?! Mi nem azt akarjuk hogy fizess elő a szolgáltatásunkra! Azt akarjuk hogy nyerj, mert akkor biztosan elő fogsz fizetni! Ennek pedig az egyik eleme, hogy a kérdőívet ki kell tölteni, mert a célunk közös!

Tétméret

Például a kérdőívből látom azt is, hogy vannak akik nem tartják be a bankrollmenedzsmentet és 5-10%-os tétmérettel fogadnak! Ilyenkor tudok szólni, hogy EMBER EL FOGOD BUKNI A PÉNZED!!!! Lehet hogy nem most, de pár hónapon belül biztos! A hosszútávon eredményes sportfogadás alapja a bankrollmenedzsment, ha ezt nem tartod be, akkor halálra vagy ítélve! És ettől még a legjobb tippek sem mentenek meg, mert a profit ingadozik, azaz erősebb és gyengébb sorozatok és időszakok váltják egymást, ahol több erős időszak van, amelyek bőven profitot hoznak a számunkra, de ha egy ilyen folyamatosan (túl)emelt tétmérettel szaladsz bele egy gyengébb időszakba, akkor a következő hegymenetet már nem éred meg! Volt már olyan eset, hogy egy hónapon belül az ember elbukta a rollját, úgy hogy 22 tét profitban kellett volna végezzen, mert amíg hasított a csoport folyamatosan emelte a tétet és a hónap elején 2000 Forinttal fogadott, a végén meg már 20.000 Forintig emelt és pár vesztes tipp lenullázta. Remélem érted, hogy miről beszélek és tanulsz más hibájából! Tudom, hogy azért választanak sokan nagyobb tétméretet, hogy több profitot érjenek el! De ezzel nagyobb kockázatot vállalsz, mi profiként pedig ezt mindenképp szeretnénk elkerülni! Ha túl kicsi a bankrollod és úgy szeretnél gyors és nagy profitot elérni, hogy a nagy tétmérettel túlvállalod magad, annak biztos hogy rossz vége lesz! – “I have spoken”  UPDATE: Az Első 10 nap gyengén sikerült és volt 13 tét veszteségben is a csoport, ami csak azoknak okozott problémát aki nem tartotta be a tétméretet! Ezután persze szépen visszajöttünk és nagy profitban végeztünk, de meg kell érteni hogy az ingadozás folyamatos, és elő fognak fordulni olyan hónapok is amikor veszteséget érünk el! Emiatt nagyon fontos hogy a tétméretkezelésre nagyon figyeljetek oda, és pontról pontra tartsátok be a fogadási útmutatóban leírtakat!

Követhetőség/ Oddsok/ Lineok

A kérdőívből az is pontosan látszik, hogy szinte mindenki 5 percen belül reagált a tippekre, amivel a tippek legalább 90%-t meg tudta fogadni! Ez az előző hónaphoz képest nem változott! Na ugye, hogy megéri gyorsnak lenni?! Akinek esetleg jóval hosszabb a reakcióideje, az kevesebb tippet fog tudni megfogadni, mivel a lineok idővel romlanak, hiszen pontosan ez a jó tippek jellemzője. Ha valaki ilyen mértékű profitokat szeretne, mint amiket ezzel a csoporttal rendszeresen el lehet érni, mindezt olyan tippekkel, ahol nem változik a line, az csalódni fog, ugyanis ha egy tippben nagy érték van, azt idővel a fogadóirodák is észreveszik és korrigálni fogják az esélyeket! Tehát ha te olyan tippeket fogadsz ahol nincs mint korrigálni az irodáknak, akkor biztos hogy veszteséget fogsz termelni velük! Természetesen egyénenként eltérő, hogy kinek milyen lehetőségei vannak, illetve ki milyen gyorsan tud reagálni a tippekre, de minél gyorsabb vagy, annál jobb feltételekkel tudsz fogadni és annál nagyobb lesz a profitod! Ezeknél a tippeknél az oddsok/lineok viszonylag gyorsabban változnak, mivel láthatjátok hogy brutál jó tippekről beszélünk. Ezeket a tippeket egyébként minimális odds/line eltéréssel még simán fogadhatjuk, hiszen úgy is óriási profitokat érhetünk el! (Tipp: Ha van lehetőség, inkább line változással fogadj a határértéken belül, minthogy jóval kisebb legyen az odds!) Azon bosszankodni, hogy változott a line, vagy az odds, vagy hogy jött néhány éjszakai tipp, teljesen felesleges, profiként inkább arra kell törekedni, mit tehetsz annak érdekében, hogy minél jobb esélyeket csíphess meg! Több pénzt akarsz? Legyél gyorsabb! Több pénzt akarsz? Használj több irodát! Több pénzt akarsz? Használd a segédletet, a fogadási útmutatót, és tartsd be a szabályokat! Több pénzt akarsz? Töltsd ki azt a szájbaszúrt kérdőívet!

Fogadóirodák

A tippeket a tippadók többnyire Bet365-re küldik, de ezek legnagyobb része fogadható külön valamelyik 1xbet klón irodával (22Bet, Astekbet, Betwinner, Melbet, teljes lista itt…). Néhány tipp más irodára is jöhet de ezeket többnyire adja a Bet365 is de nem árt ha van egy két kiegészítő iroda ha valaki maximalizálni akarja a profitját A tippek nagy része Bwin, GG.bet és Cbet irodákban is megfogadhatóak! Azaz ha valakit limitál az iroda, alternatív irodákkal is profitábilisan követhető a csoport igaz valamivel több munka lesz vele. Mit csinálnak azok a követők akik lecsúsznak egy tippről mert túl sokat változott a line vagy az odds? Amelyik emberi időben kezdődik, azt megfogadják élőben, ha van rá lehetőség!

Hibák

Az, hogy követed a leírásokat és szabályokat alap dolog! De van még egy két fontos dolog, amire szeretném felhívni a figyelmet! A fogadóirodák nem szeretik a nyerő és tudatos sportfogadókat! Gondolom erről már biztosan olvastál valamelyik blogbejegyzésünkben! Ha eddig nem olvastad el az összeset, akkor ez az első nagy hiba!! Tehát a fogadóirodák szűrik azokat a fogadókat, akik pl csak kis ligákra fogadnak! Mint pl ennél a csoportnál. Ráadásul eléggé gyanús hogy nyersz és folyamatosan emeled a tétméretet… Ezt a témát ebben a blogbejegyzésben részletesen kifejtettem: LINK Sokan most elsiklanak ezen téma felett, aztán meg majd jönnek sírva “jajj limitálták a számlámat”! Nagyon nem mindegy, hogy 500 vagy 5000€ profitot hozol el egy fogadóirodától! 15€ (5000 Forint) tétméret felett mindenképp javasolt egy nagy ligás csoport követése, amelynek a fő célja az, hogy ne tűnj ki azzal, hogy csak kis ligákra fogadsz, és minél később korlátozzák a tétméretedet, vagy az oddsaidat! Tippek keresése és megtalálása is nagyon fontos, mert sok esetben előfordulhat az, hogy nem megfelelően írjuk be a csapatnevet vagy épp az iroda adja meg másképp, ezért ha a kereső nem dobja ki, akkor keressük meg manuálisan a ligát és nézzük át az ott elérhető meccseket!

Profit

A hónap utolsó napján a csoport 24,3 tét profiton állt. Ez a profit azt mutatja meg, hogy a tippadók milyen eredményt értek el, nem pedig azt hogy te hogyan zártál. A legfontosabb dolog amit tisztázni kell hogy ugyanazt a profitot nem lehet elérni, mint amit a tippadók érnek el! Ennek az oka az, hogy ők mindig a legjobb oddson és ponthatáron küldik ki a tippeket, amelyet mi fogadók kisebb nagyobb csúszással fogadunk meg. Minél gyorsabban korrigál az iroda, minél lassabban reagálunk, minél kevésbé tudunk az ajánlott irodánál fogadni, annál kisebb lesz a profitunk! Az elvárás/cél ne az legyen, hogy ugyanazt az eredményt érjük el, hanem az, hogy próbáljunk a lehető legközelebb zárni a csoport eredményéhez, attól függően, hogy milyen lehetőségeink vannak. Ha átlagosan 30-60 perc kell neked a reagáláshoz akkor fogadd el, hogy kevesebb lesz a profitod, de még úgy is folyamatosan szép eredményeket fogsz elérni! A profi fogadásnál nem mi hozzuk a szabályokat, itt nekünk kell alkalmazkodni! Akik szeptemberben végig követték a csoportot, azok mind elégedettek lehetnek az elért eredményekkel, akik pedig a hónap második felében csatlakoztak azok közül néhány 30 tét feletti eredményt értek el!  A legtöbben már hónapok óta fogadják ezeket a tippeket, hiszen szinte havi rendszerességgel szállítják a kiemelkedő eredményeket, így ez a csoport továbbra is kiemeltnek számít!

Vélemény

Ismét egy erős hónapot sikerült zárnunk, de a hónap eleje gyengén indult, bízom benne, hogy ez mindenkinek felhívta a figyelmét arra hogy mennyire fontos a megfelelő tétméretválasztás illetve a bankrollmenedzsment! Ez garantálja számodra hogy hosszútávon sikeres legyél! Ne vedd félvállról! A hónap elején kevesebb tipp volt a csoportban és emiatt bekerült pár plusz tippadó is. Viszont ezután a régi tippadók is beerősítettek és emiatt nagyobb mennyiségű tipp érkezett. Októberben tovább szűrjük a tippeket, hogy csak a legjobbak és legerősebbek kerüljenek ki de olyan mennyiségben ami pont optimális számotokra.

A csoport eredménye:

730.81

Nr. Date Teams Pick Odds Stake *Result Profit / Loss -€42.33
1 2021.08.31.-12:17 Ferencvarosi TC II - Hodmezovasarhelyi Ferencvarosi TC II - Ferencvarosi TC II (Half Time Full Time) 1.95 €30 3 -30.00
2 2021.09.01.-13:48 Argentino Mendoza - Deportivo Algarrobal Argentino Mendoza -0.5 (Asian Handicap) 1.88 €30 1 26.40
3 2021.09.01.-16:04 Liechtenstein - Germany Over 9.5 (Asian Total Corners) 1.93 €30 1 27.90
4 2021.09.01.-17:23 Kaposvari Rakoczi - SC Sopron Kaposvari Rakoczi 0.0 (Asian Handicap) 1.88 €30 1 26.40
5 2021.09.02.-12:29 Budaiya - Al-Riffa Budaiya +0.5 (Asian Handicap) 1.95 €30 0 0.00
6 2021.09.02.-17:32 Paula Badosa [f] - Varvara Gracheva [f] Varvara Gracheva [f] +5 Games AH (FT) 1.959 €30 1 28.77
7 2021.09.02.-19:11 Kenan Hrnic - Andrei Putuntica, Alessandro Baciocchi - Rafael Turrini Andrei Putuntica To Win (Match Lines), Rafael Turrini Handicap -1.5 (Match Lines) 1.793 €30 0 0.00
8 2021.09.02.-19:11 Frane Runjic - Igor Misztal, Jakub Seibert - Igor Misztal Frane Runjic To Win (Match Lines), Jakub Seibert To Win (Match Lines) 1.63 €30 3 -30.00
9 2021.09.02.-19:25 Dauud Cheaib - Enio Mendes Dauud Cheaib Handicap -1.5 (Match Lines) 1.83 €30 1 24.90
10 2021.09.02.-20:02 Bolivia - Colombia Bolivia Over 2.5 (Team Cards) 1.62 €30 1 18.60
11 2021.09.03.-09:58 PS Tira Bantul - Madura United Madura United 1X2 (FT) 1.959 €30 3 -30.00
12 2021.09.03.-21:36 Anett Kontaveit - Iga Swiatek Anett Kontaveit (To Win Match) 2.00 €30 3 -30.00
13 2021.09.03.-22:40 Pocheon FC - Chungju Citizen FC Over 2.5 (Goals Over Under) 1.80 €30 1 24.00
14 2021.09.04.-07:34 Phnom Penh Crown - Asia Euro United Over 3.5 (Goal Line) 1.90 €30 1 27.00
15 2021.09.04.-07:56 Oleg Belugin - Aleksandr Kolmin Total O 72.5 (Match Lines) 1.83 €30 3 -30.00
16 2021.09.04.-08:43 Sergey Lanovenko - Aleksandr Fedorov Total O 74.5 (Match Lines) 1.83 €30 3 -30.00
17 2021.09.04.-10:15 Ivan Buyanin - Semyon Korolev Semyon Korolev Handicap -1.5 (Match Lines) 1.83 €30 3 -30.00
18 2021.09.04.-14:49 FC Haka U20 - Ilves U20 Ilves U20 -1.0, -1.5 (Asian Handicap) 1.85 €30 3 -30.00
19 2021.09.04.-15:52 Gyori ETO FC II - FC Nagykanizsa Gyori ETO FC II (Draw No Bet) 1.50 €30 1 15.00
20 2021.09.04.-17:36 Kongsvinger - Valerenga 2 Yes (Both Teams To Score) 1.73 €30 3 -30.00
21 2021.09.04.-20:58 Anett Kontaveit [f] - Iga Swiatek [f] Anett Kontaveit [f] -1.5 Set AH (FT) 3.179 €8 3 -7.50
22 2021.09.05.-01:52 Independiente Santa Fe Women - Atletico Nacional Medellin Women Atletico Nacional Medellin Women +1.0 (Asian Handicap) 2.00 €30 0 0.00
23 2021.09.05.-09:32 Konstantin Nosov - Artem Arutiunyan Konstantin Nosov -3.5 (Match Handicap (points)) 1.83 €30 1 24.90
24 2021.09.05.-09:36 San Marino - Poland Over 10 (Asian Total Corners) 1.88 €30 1 26.40
25 2021.09.05.-12:51 Lyon Women - St Etienne Women Under 4.5, 5.0 (Goal Line) 1.90 €30 3 -30.00
26 2021.09.05.-14:53 Wolverhampton Women - Nottm Forest Women Nottm Forest Women 0.0, +0.5 (Asian Handicap) 1.95 €30 3 -30.00
27 2021.09.05.-21:26 Amirreza Abbasi - Amin Ahmadian Amirreza Abbasi To Win (Match Lines) 1.83 €30 1 24.90
28 2021.09.05.-21:26 (kétszer ment ki) Amirreza Abbasi - Florian Bluhm Amirreza Abbasi To Win (Match Lines) 1.83 €30 0 0.00
29 2021.09.05.-23:46 Belinda Bencic [f] - Iga Swiatek [f] Iga Swiatek [f] ML (FT) 1.81 €30 3 -30.00
30 2021.09.05.-23:49 Belinda Bencic [f] - Iga Swiatek [f] Iga Swiatek [f] -2 Games AH (FT) 2.008 €30 3 -30.00
31 2021.09.06.-08:48 Tom Jarvis - Amin Ahmadian Amin Ahmadian To Win (Match Lines) 2.00 €30 3 -30.00
32 2021.09.06.-14:40 Coquimbo Unido - Cobreloa, CCD Fernandez Vial - San Marcos De Arica Coquimbo Unido (Draw No Bet), CCD Fernandez Vial (Draw No Bet) 2.271 €30 3 -30.00
33 2021.09.06.-15:24 Norway - Gibraltar Over 10 (Asian Total Corners) 2 €30 1 30.00
34 2021.09.06.-22:29 Roman Pavlenko - Dmitriy Korneev Total O 73.5 (Match Lines) 1.83 €30 3 -30.00
35 2021.09.07.-00:31 Unión Comercio - Sport Chavelines Juniors Over 3.0 (Goal Line) 1.95 €30 3 -30.00
36 2021.09.07.-09:08:50 Farul Constanta - Academica Clinceni Farul Ázsiai Handicap -1.25 1.95 €30 1 28.50
37 2021.09.07.-11:46 South Korea - Lebanon Lebanon +0.5, +1.0 (1st Half Asian Handicap) 1.83 €30 1 24.90
38 2021.09.07.-16:50 China - Japan Japan -1.25 AH (FT) 1.989 €30 4 -15.00
39 2021.09.07.-19:57:33 Marynarka Wojenna RP Gdynia - KTS-K Luzino II KTS-K Luzino II -1.0, -1.5 (Asian Handicap) 1.75 €30 3 -30.00
40 2021.09.07.-20:22 Dmitry Tikhnenko - Aleksey Komarov Total O 75.5 (Match Lines) 2 €30 3 -30.00
41 2021.09.08.-12:55 Wuhan Three Towns - Beijing Bsu Wuhan Three Towns Over 1.5 TTG (FT) 1.942 €30 1 28.26
42 2021.09.08.-12:59 Shaanxi Changan - Heilongjiang Lava Spring FC Over 2 O/U (FT) 1.832 €30 3 -30.00
43 2021.09.08.-14:10 Ponnistajat - TuPS Over 3.5 (Goal Line) 1.85 €30 3 -30.00
44 2021.09.08.-14:24 Cliftonville Women - Crusaders Strikers Women Crusaders Strikers Women +2.0, +2.5 (Asian Handicap) 1.75 €30 1 22.50
45 2021.09.08.-14:53:44 Oroszország v Észak Macedónia 132,5 alatt 1.83 €30 1 24.90
46 2021.09.08.-17:21 Cliftonville Women - Crusaders Strikers Women Crusaders Strikers Women +2.0 (Asian Handicap) 1.93 €30 1 27.90
47 2021.09.08.-23:07 Paksi - MTK Budapest Over 3.0 (Goal Line) 1.8 €30 1 24.00
48 2021.09.08.-23:09 Puskas Academy - Kisvarda FC Over 2.5 (Goals Over Under) 1.70 €30 3 -30.00
49 2021.09.09.-07:08 Guizhou Zhicheng Toro FC - Xinjiang Tianshan Leopard Xinjiang Tianshan Leopard +1.25 AH (FT) 1.99 €30 2 14.84
50 2021.09.09.-09:41 Guizhou Zhicheng Toro FC - Xinjiang Tianshan Leopard Xinjiang Tianshan Leopard +1 AH (FT) 2.31 €30 0 0.00
51 2021.09.09.-11:19 ACE - Ikaalisten Urheilijat Over 3.5 (Goal Line) 1.8 €30 3 -30.00
52 2021.09.09.-11:32:09 Alik Girevenkov - Yaroslav Troyanov Alik Girevenkov -3,5 points 1.83 €30 3 -30.00
53 2021.09.09.-12:17:45 Igor Poletaev - Danila Andreev Danila Andreev -1.5 points 1.83 €30 3 -30.00
54 2021.09.09.-15:31 Breidablik Women - ZNK Osijek Women ZNK Osijek Women +1.5, +2.0 (Asian Handicap) 1.93 €30 3 -30.00
55 2021.09.09.-20:52 Argentina - Bolivia Argentina -2.75 AH (FT) 1.75 €30 2 11.25
56 2021.09.10.-09:19 Cultural Leonesa - Athletic Bilbao B Cultural Leonesa 0.0, +0.5 (Asian Handicap) 2.03 €30 1 30.90
57 2021.09.10.-10:40 Anderlecht Women - Gent Women Gent Women +2.5 (Asian Handicap) 1.85 €30 3 -30.00
58 2021.09.10.-10:45 Genk Women - Charleroi Women Charleroi Women +1.0, +1.5 (Asian Handicap) 1.95 €30 3 -30.00
59 2021.09.10.-10:58:19 Opava - BK Decin Opava -11,5 1.76 €30 1 22.80
60 2021.09.10.-12:15 BG Pathum United - Ratchaburi FC Ratchaburi FC +0.75 AH (FT) 1.85 €30 3 -30.00
61 2021.09.10.-12:17 BG Pathum United - Ratchaburi FC BG Pathum United Under 1.5 TTG (FT) 1.979 €30 3 -30.00
62 2021.09.10.-12:49 FCSB II - CSM Flacara Moreni CSM Flacara Moreni 0.0, -0.5 (Asian Handicap) 1.95 €30 4 -15.00
63 2021.09.10.-15:13 Torino - Salernitana Yes (Both Teams To Receive 2+ Cards) 1.80 €30 3 -30.00
64 2021.09.10.-15:19 Nyíregyháza Spartacus - FC Ajka Nyíregyháza Spartacus -0.25 AH (FT) 1.81 €30 1 24.36
65 2021.09.10.-15:41 Royal Pari FC - San Jose, Always Ready - Real Santa Cruz Royal Pari FC To Win to Nil (Specials), Always Ready (Full Time Result) 2.004 €30 3 -30.00
66 2021.09.10.-18:02:30 Pendikspor - Zonguldak Komurspor Pendikspor (Full Time Result) 1.91 €30 1 27.30
67 2021.09.11.-09:30 Roma - Sassuolo Sassuolo Over 1.5 (Team Cards) 1.57 €30 3 -30.00
68 2021.09.11.-09:32 Bologna - Verona Over 3.5 (Number Of Cards In Match) 1.62 €30 1 18.60
69 2021.09.11.-10:30:32 SV Zulte-Waregem Women - Club Brugge Women SV Zulte-Waregem Women +0.5 AH (FT) 1.80 €30 3 -30.00
70 2021.09.11.-10:59:33 Sporting Gijon B - L'Entregu CF, CE Manresa - UE Sants Sporting Gijon B or Draw (Double Chance), CE Manresa (Full Time Result) 1.94 €30 1 28.32
71 2021.09.11.-11:13:22 Rekord Bielsko-Biala Women - UKS SMS Lodz Women Under 4.0 (Goal Line) 1.83 €30 3 -30.00
72 2021.09.11.-11:14:35 Real Betis Women - Barcelona Women Under 5.0, 5.5 (Goal Line) 1.75 €30 2 11.25
73 2021.09.11.-14:39 EBK - CLE Over 3.0 (Goal Line) 1.75 €30 1 22.50
74 2021.09.11.-14:53 SC Freiburg - Cologne Cologne 0.0 (Asian Handicap Cards) 1.83 €30 1 24.90
75 2021.09.11.-14:58 Busa Women - Red Arrows FC Women Under 3.5 (Goal Line) 1.9 €30 1 27.00
76 2021.09.11.-15:11 TSG Hoffenheim - Mainz Mainz 0.0 (Asian Handicap Cards) 2.00 €30 3 -30.00
77 2021.09.11.-15:21 Union Berlin - Augsburg Over 3.5 (Asian Total Cards) 1.85 €30 3 -30.00
78 2021.09.11.-15:51:13 Mauerwerk - SV Leobendorf Over 3 1.925 €30 3 -30.00
79 2021.09.11.-15:52:27 Taby FK - Assyriska FF Over 3,75 1.925 €30 3 -30.00
80 2021.09.11.-16:02:54 Eskisehirspor - Sanliurfaspor Sanliurfaspor (Full Time Result) 2.5 €30 3 -30.00
81 2021.09.11.-16:19:12 Cankaya FK - Karabukspor Cankaya FK (Full Time Result) 1.73 €30 1 21.90
82 2021.09.11.-16:27 UD Oliveirense vs Guarda Desportiva FC UD Oliveirense (-2.5) (Handicap) 1.56 €30 1 16.80
83 2021.09.11.-16:55 Kolbotn Women - Valerenga Women Under 3.5 (Goal Line) 1.90 €30 3 -30.00
84 2021.09.11.-16:59 NSI Runavik Women - Vikingur Gota Women Vikingur Gota Women +1.5 (Asian Handicap) 2.00 €30 1 30.00
85 2021.09.11.-19:00:59 Arsenal Tula - PFK CSZKA Moszkva Ázsiai Handicap 1 +0.75 1.8 €30 1 24.00
86 2021.09.11.-19:03 Bayern Munich Women - Freiburg Women Under 4.5 (Goal Line) 1.90 €30 1 27.00
87 2021.09.11.-19:13 FC Bayern München Women - SC Freiburg Women SC Freiburg Women +3.75 AH (FT) 1.82 €30 4 -15.00
88 2021.09.11.-19:17 Cagliari - Genoa Over 4.5 (Number Of Cards In Match) 1.67 €30 1 20.10
89 2021.09.12.-01:01 Koloale FC Women - Naha FC Women Under 5.0, 5.5 (Goal Line) 1.9 €30 1 27.00
90 2021.09.12.-06:59:14 Excelsior Barendrecht Women - PSV Women Under 4.0, 4.5 (Goal Line) 1.90 €30 3 -30.00
91 2021.09.12.-07:00:06 Reading Women - Arsenal Women Under 3.0, 3.5 (Goal Line) 1.85 €30 3 -30.00
92 2021.09.12.-07:02:36 Grange Thistle Women - Broadbeach United SC Women Under 5.0 (Goal Line) 2.00 €30 0 0.00
93 2021.09.12.-09:12 Chengdu Better City FC - Shaanxi Changan Shaanxi Changan +0.75 AH (FT) 2.04 €30 3 -30.00
94 2021.09.12.-09:13 (kétszer ment ki) Chengdu Better City FC - Shaanxi Changan Shaanxi Changan +0.75 AH (FT) 2.04 €30 0 0.00
95 2021.09.12.-09:32 SK Sturm Graz Women - SPG SCR Altach/FFC Vorderland Women Under 4.0 (Goal Line) 1.85 €30 3 -30.00
96 2021.09.12.-09:32 Dukla Banska Bystrica Women - MFK Ruzomberok Women MFK Ruzomberok Women 0.0, +0.5 (Asian Handicap) 1.83 €30 2 12.45
97 2021.09.12.-10:18 Ferencvarosi TC II - Mohacsi TE Ferencvarosi TC II - Ferencvarosi TC II (Half Time Full Time) 1.95 €30 1 28.50
98 2021.09.12.-10:18 JK Nomme Kalju II - Laanemaa Haapsalu Over 3.5, 4.0 (Goal Line) 1.90 €30 3 -30.00
99 2021.09.12.-10:19 Ferencvarosi TC II - Mohacsi TE Over 3.0 (Goal Line) 1.80 €30 0 0.00
100 2021.09.12.-10:29 Rosenborg Women - Avaldsnes Women Avaldsnes Women +2.0 (Asian Handicap) 1.98 €30 3 -30.00
101 2021.09.12.-10:47 FK Kauno Zalgiris Women - Banga Gargzdai Women Under 3.5, 4.0 (Goal Line) 1.90 €30 1 27.00
102 2021.09.12.-11:37:33 Afjet Afyonspor - Van Belediyespor Afjet Afyonspor (Full Time Result) 2.30 €30 3 -30.00
103 2021.09.12.-11:38:06 Nigde Anadolu - Ankaraspor Ankaraspor (Full Time Result) 1.85 €30 1 25.50
104 2021.09.12.-11:46:52 Turgutluspor - Bayburt Ozel Idare SK, Ergene Velimese Spor - Corum FK Half Time Double Chance Draw or Bayburt Ozel Idare SK, Double Chance Draw or Corum FK 2.07 €30 3 -30.00
105 2021.09.12.-12:22 SV Neulengbach Women - First Vienna FC 1894 Women First Vienna FC 1894 Women +1.0 (Asian Handicap) 1.98 €30 1 29.40
106 2021.09.12.-12:32 Lyon Women - Dijon Women Under 4.0 (Goal Line) 1.90 €30 3 -30.00
107 2021.09.12.-12:44 Crystal Palace Women - Sunderland Women Crystal Palace Women +1.5 (Asian Handicap) 1.93 €30 1 27.90
108 2021.09.12.-13:23:43 Hammarby Women - FC Rosengård Women Under 3.0, 3.5 (Goal Line) 1.80 €30 2 12.00
109 2021.09.12.-13:24:12 ASJ Soyaux Women - PSG Women Under 4.0, 4.5 (Goal Line) 1.83 €30 1 24.90
110 2021.09.12.-13:28:51 Suure Jaani Utd Women - Saku Sporting Women Under 4.5, 5.0 (Goal Line) 2.00 €30 1 30.00
111 2021.09.12.-15:39:33 IK Myran - Korsnäs IK Myran (Draw No Bet) 2.00 €30 0 0.00
112 2021.09.12.-17:18 Bochum - Hertha Berlin Over 4 (Asian Total Cards) 1.88 €30 3 -30.00
113 2021.09.12.-17:19 Bochum - Hertha Berlin Hertha Berlin +0.5 (Asian Handicap Cards) 1.75 €30 1 22.50
114 2021.09.12.-17:29 Pares Women - Deportivo Mixco Women Under 3.5, 4.0 (Goal Line) 2.00 €30 1 30.00
115 2021.09.12.-19:46 CD Provincial Curicó Unido - CD Universidad Catolica (CHL) CD Universidad Catolica (CHL) +0 AH (FT) 1.92 €30 1 27.72
116 2021.09.13.-06:35 Always Ready - Real Santa Cruz Always Ready -1.75 AH (FT) 1.93 €30 1 27.99
117 2021.09.13.-11:33:12 Akhisar Belediye - Bucaspor Draw or Bucaspor (Double Chance) 1.73 €30 1 21.90
118 2021.09.13.-12:52 Niagol Stoyanov - Fedor Kuzmin Fedor Kuzmin To Win (Match Lines) 1.72 €30 1 21.60
119 2021.09.13.-18:01 FK Leningradets - Zvezda St Petersburg, Chertanovo - Shinnik Yaroslavl FK Leningradets (Draw No Bet), Shinnik Yaroslavl (Full Time Result) 1.632 €30 1 18.96
120 2021.09.13.-20:25 Dauud Cheaib - Fedor Kuzmin Dauud Cheaib -4.5 (Match Handicap (points)) 1.83 €30 1 24.90
121 2021.09.13.-20:26 Dauud Cheaib - Fedor Kuzmin Dauud Cheaib Handicap -1.5 (Match Lines) 2.10 €30 3 -30.00
122 2021.09.14.-08:41 Bhawanipore FC - Southern Samity Bhawanipore FC -1.0 (Asian Handicap) 1.83 €30 0 0.00
123 2021.09.14.-09:24 David Reitspies - Dauud Cheaib Total O 73.5 (Match Lines) 1.83 €30 1 24.90
124 2021.09.14.-09:45:13 Virginia United SC Women - Logan Lightning Women Under 3.5, 4.0 (Goal Line) 2.00 €30 4 -15.00
125 2021.09.14.-10:03 Szombathelyi Haladas - Tiszakecske FC Szombathelyi Haladas -1.0 (Asian Handicap) 1.83 €30 0 0.00
126 2021.09.14.-10:06 Vasas SC - Pecsi MFC Vasas SC -0.5, -1.0 (Asian Handicap) 1.93 €30 2 13.95
127 2021.09.14.-10:17 Bashundhara Kings - Saif Sporting Club Under 3.75 O/U (FT) 1.84 €30 1 25.17
128 2021.09.14.-11:19:43 BC Irkut Irkutsk - Runa Moscow Irkut +11,5 AH 1.80 €30 3 -30.00
129 2021.09.14.-11:48 FK Saransk - Metallurg Vidnoye, Avangard Kursk - Sakhalin Sakhalinsk FK Saransk (Full Time Result), Avangard Kursk (Draw No Bet) 1.929 €30 1 27.87
130 2021.09.14.-11:59 Istiklol FC - Persepolis FC Istiklol FC +1.25 AH (FT) 1.82 €30 2 12.29
131 2021.09.14.-12:29 Inter Milan - Real Madrid Real Madrid 0.0, +0.5 (Asian Handicap) 1.79 €30 1 23.70
132 2021.09.14.-14:55:29 Denizlispor - Adanaspor Denizlispor or Draw (Double Chance) 1.62 €30 1 18.60
133 2021.09.14.-21:43 Atletico Madrid - FC Porto Over 4 (Asian Total Cards) 1.78 €30 1 23.40
134 2021.09.14.-23:06 Sheriff Tiraspol - Shakhtar Donetsk Sheriff Tiraspol 0.0 (Asian Handicap Cards) 1.75 €30 1 22.50
135 2021.09.14.-23:40 Man City - RB Leipzig Under 4 (Asian Total Cards) 1.90 €30 3 -30.00
136 2021.09.15.-07:25 Muangkan Utd - Ayutthaya United Muangkan Utd (Full Time Result) 1.60 €30 1 18.00
137 2021.09.15.-08:42:17 Inter Milan - Real Madrid, Man City - RB Leipzig, Club Brugge - PSG Yes (Both Teams To Receive A Card), Man City -0,5, PSG -0,5 2.03 €30 3 -30.00
138 2021.09.15.-10:11 Extremadura - Racing Ferrol Racing Ferrol (Draw No Bet) 1.73 €30 3 -30.00
139 2021.09.15.-11:16 Northern Redbacks Women - Perth SC Women Under 3.0, 3.5 (Goal Line) 2.00 €30 1 30.00
140 2021.09.15.-11:23:48 Elias Ymer - Benjamin Bonzi, Roman Safiullin - Andy Murray Benjamin Bonzi (To Win Match), Andy Murray (To Win Match) 1.79 €30 3 -30.00
141 2021.09.15.-13:05 Ranong United - Customs United Customs United +0.5 (Asian Handicap) 1.93 €30 1 27.90
142 2021.09.15.-13:09 FAR Rabat - JS Soualem JS Soualem +1.25 AH (FT) 1.891 €30 1 26.73
143 2021.09.16.-10:07 Liaoning Shenyang Urban - Jiangxi Liansheng Liaoning Shenyang Urban 0.0, +0.5 (Asian Handicap) 2 €30 3 -30.00
144 2021.09.16.-12:00 Verona - Roma Yes (Both Teams To Receive 2+ Cards) 1.67 €30 1 20.10
145 2021.09.16.-12:14 Tikka - EIF Academy Over 3.5 (Goal Line) 1.9 €30 3 -30.00
146 2021.09.16.-12:20 Venezia - Spezia Yes (Both Teams To Receive 2+ Cards) 1.62 €30 3 -30.00
147 2021.09.16.-12:46 Meizhou Kejia - Suzhou Dongwu FC Suzhou Dongwu FC +1.5 AH (FT) 2.03 €30 3 -30.00
148 2021.09.16.-14:08:40 Denmark Women - Malta Women Under 7.5 (Goal Line) 1.90 €30 1 27.00
149 2021.09.16.-15:18 Empoli - Sampdoria Yes (Both Teams To Receive 2+ Cards) 1.73 €30 1 21.90
150 2021.09.17.-09:22 SC Sopron - MOL Fehervar FC Bet builder: Over 3 Goals 1.83 €30 1 24.90
151 2021.09.17.-09:24 SC Sopron - MOL Fehervar FC MOL Fehervar FC - MOL Fehervar FC (Half Time Full Time) 1.53 €30 1 15.90
152 2021.09.17.-10:22 Fulham United Women - Salisbury Inter Women Under 4.5, 5.0 (Goal Line) 1.93 €30 4 -15.00
153 2021.09.17.-10:25 Moreton Bay United Women - Lions FC Women Under 6.0 (Goal Line) 1.90 €30 3 -30.00
154 2021.09.17.-10:28 Salernitana - Atalanta Salernitana -0.5 (Asian Handicap Cards) 1.93 €30 3 -30.00
155 2021.09.17.-12:15 Samut Prakan City FC - Bangkok United FC Bangkok United FC -0.5 AH (FT) 2.01 €30 3 -30.00
156 2021.09.17.-12:51 Heilongjiang Lava Spring FC - Chengdu Better City FC Heilongjiang Lava Spring FC +1 AH (FT) 1.86 €30 1 25.83
157 2021.09.17.-13:08 Real Sociedad - Sevilla FC Sevilla FC +0.25 AH (FT) 1.69 €30 2 10.32
158 2021.09.17.-13:51 San Jose - Real Potosi Real Potosi -0.5, -1.0 (Asian Handicap) 1.83 €30 3 -30.00
159 2021.09.17.-13:58 PFC Kuban - Fakel Voronezh, Fc Alania Vladikavkaz-2 - Legion-Dynamo Full Event Away +0.00 (AH), Full Event Away (1X2) 1.871 €30 1 26.13
160 2021.09.17.-14:35 LPS - FC Finnkurd Over 3.5 (Goal Line) 2.00 €30 1 30.00
161 2021.09.17.-15:53 KK Panevezys Lietkabelis - KK Neptūnas KK Neptūnas +10 AH (FT) 1.82 €30 3 -30.00
162 2021.09.17.-16:18 Budaorsi SC - Vasas SC Over 2.5 (Goals Over Under) 1.67 €30 1 20.10
163 2021.09.17.-16:48 Romania Women - Croatia Women Croatia Women +1.0 (Asian Handicap) 1.8 €30 3 -30.00
164 2021.09.17.-18:03 Iker Martinez - Ronald Redjep Ronald Redjep Handicap -1.5 (Match Lines) 1.61 €30 1 18.30
165 2021.09.17.-20:02 Wales Women - Kazakhstan Women Under 4.0 (Goal Line) 1.95 €30 3 -30.00
166 2021.09.17.-23:44 AC Nagano Parceiro Women - NTV Beleza Women Over 2.5 (Goals Over Under) 1.95 €30 3 -30.00
167 2021.09.18.-08:09 Magpies Crusaders - Lions FC Under 4.5 (Goal Line) 1.95 €30 3 -30.00
168 2021.09.18.-08:10 South Adelaide Panthers - Sturt Lions Under 3.0, 3.5 (Goal Line) 1.9 €30 3 -30.00
169 2021.09.18.-08:10 Perth SC - Floreat Athena Under 3.0, 3.5 (Goal Line) 1.83 €30 3 -30.00
170 2021.09.18.-08:26 The Gap - Acacia Ridge Under 3.5 (Goal Line) 1.93 €30 1 27.90
171 2021.09.18.-08:26 Adelaide Hills - Modbury Jets Under 3.0, 3.5 (Goal Line) 2 €30 1 30.00
172 2021.09.18.-08:27 Adelaide Victory - White City Under 3.0, 3.5 (Goal Line) 1.98 €30 1 29.40
173 2021.09.18.-08:27 Annerley Women - University of Queensland Women Under 3.0, 3.5 (Goal Line) 2 €30 1 30.00
174 2021.09.18.-08:28 Kangaroo P Rovers Women - Robina City Women Under 3.5 (Goal Line) 1.85 €30 1 25.50
175 2021.09.18.-08:28 Brisbane Olympic FC Women - Virginia United SC Women Under 4.0, 4.5 (Goal Line) 1.95 €30 1 28.50
176 2021.09.18.-08:29 Souths United NPL Women - Capalaba Women Under 3.0, 3.5 (Goal Line) 2 €30 3 -30.00
177 2021.09.18.-08:29 Adelaide Comets Women - Adelaide University Women Under 3.0, 3.5 (Goal Line) 1.98 €30 1 29.40
178 2021.09.18.-08:31 Mitchelton FC Women - Peninsula Power NPL Women Under 5.0 (Goal Line) 1.9 €30 3 -30.00
179 2021.09.18.-10:15 Real Betis - Espanyol Yes (Both Teams To Receive 2+ Cards) 1.73 €30 1 21.90
180 2021.09.18.-12:36 Bayern Munich - Bochum Under 3 (Asian Total Cards) 1.7 €30 1 21.00
181 2021.09.18.-13:07 Augsburg - Borussia M'gladbach Augsburg Over 1.5 (Team Cards) 1.57 €30 3 -30.00
182 2021.09.18.-14:07 Komaromi VSE - Mezőkövesd-Zsóry FC Over 3 O/U (FT) 1.517 €30 3 -30.00
183 2021.09.18.-14:15 South Africa Women - Chippas Ladies Fc vs Tshandama Young Stars Tshandama Young Stars Ha +3.25 1.875 €30 3 -30.00
184 2021.09.18.-16:34 Sanliurfaspor - Karacabey Belediyespor AS Sanliurfaspor (Draw No Bet) 1.53 €30 1 15.90
185 2021.09.18.-16:50 Sanliurfaspor - Karacabey Belediyespor AS, Inegolspor - Etimesgut Belediyespor Sanliurfaspor or Draw (Double Chance), Inegolspor or Draw (Double Chance) 1.68 €30 3 -30.00
186 2021.09.18.-17:17 Duna Aszfalt TVSE (Tiszakecske) - Újpest FC Újpest FC -1 AH (FT) 1.399 €30 1 11.97
187 2021.09.18.-18:14 Elche - Levante Yes (Both Teams To Receive 2+ Cards) 1.83 €30 1 24.90
188 2021.09.18.-20:36 CD Alaves - Osasuna Yes (Both Teams To Receive 2+ Cards) 1.53 €30 1 15.90
189 2021.09.19.-06:49 Brisbane City Women - SWQ Thunder Women Under 5.5 (Goal Line) 1.95 €30 1 28.50
190 2021.09.19.-06:50 Brisbane Strikers U23 - Sunshine Coast Wanderers U23 Under 3.5, 4.0 (Goal Line) 1.85 €30 1 25.50
191 2021.09.19.-06:51 Redlands United - Gold Coast United Under 3.5 (Goal Line) 1.88 €30 1 26.40
192 2021.09.19.-06:51 Logan Lightning - Brisbane Olympic FC Under 3.5 (Goal Line) 2 €30 1 30.00
193 2021.09.19.-06:52 Capalaba Bulldogs - Peninsula Power Under 3.5, 4.0 (Goal Line) 1.88 €30 1 26.40
194 2021.09.19.-06:53 Brisbane Strikers - Sunshine Coast Wanderers Under 3.5, 4.0 (Goal Line) 1.93 €30 1 27.90
195 2021.09.19.-06:56 Sunshine Coast Wanderers Women - Gold Coast United Women Under 5.0 (Goal Line) 1.9 €30 1 27.00
196 2021.09.19.-06:56 Centenary Stormers - Albany Creek Under 4.5, 5.0 (Goal Line) 1.9 €30 1 27.00
197 2021.09.19.-08:05 Dzūkija Alytus - BC Siauliai Dzūkija Alytus +12 AH (FT) 1.818 €30 1 24.54
198 2021.09.19.-08:12 Eduard Golovachev - Sergey Homutov Total O 74.5 (Match Lines) 1.83 €30 1 24.90
199 2021.09.19.-12:08 Borussia Dortmund - Union Berlin Borussia Dortmund Under 1.5 (Team Cards) 1.83 €30 3 -30.00
200 2021.09.19.-12:23 Luso Africa Women - Wits University FC Women Luso Africa Women +3.5 (Asian Handicap) 1.85 €30 1 25.50
201 2021.09.19.-13:02 PPJ U20 - Komeetat U20 Over 4.0 (Goal Line) 1.8 €30 1 24.00
202 2021.09.19.-13:13 Mallorca - Villarreal Yes (Both Teams To Receive 2+ Cards) 1.83 €30 1 24.90
203 2021.09.19.-16:40 CD Villa Real Sociedad - CD Los Almendros CD Villa Real Sociedad -1.0 (Asian Handicap) 2.03 €30 3 -30.00
204 2021.09.19.-20:36 Juventus - AC Milan Over 4.5 (Asian Total Cards) 1.75 €30 3 -30.00
205 2021.09.20.-09:05 Alberto Mino - Hampus Nordberg Hampus Nordberg To Win (Match Lines) 1.83 €30 1 24.90
206 2021.09.20.-12:00 BK Jonava vs BC Zalgiris BK Jonava (+16.5) (Handicap (incl. overtime)) 1.89 €30 1 26.70
207 2021.09.20.-12:17 Athletic Bilbao - Rayo Vallecano Rayo Vallecano -0.5 (Asian Handicap Cards) 2.05 €30 3 -30.00
208 2021.09.20.-12:22 Getafe - Atletico Madrid Under 5.5 (Asian Total Cards) 1.85 €30 3 -30.00
209 2021.09.20.-13:11 Josip Huzjak - Hampus Nordberg Josip Huzjak +11.5 (Match Handicap (points)) 2 €30 3 -30.00
210 2021.09.20.-13:11 Josip Huzjak - Hampus Nordberg Total O 60.5 (Match Lines) 1.83 €30 3 -30.00
211 2021.09.20.-13:11 (kétszer ment ki) Josip Huzjak - Hampus Nordberg Total O 60.5 (Match Lines) 1.83 €30 0 0.00
212 2021.09.20.-13:12 (kétszer ment ki) Josip Huzjak - Hampus Nordberg Josip Huzjak +11.5 (Match Handicap (points)) 2 €30 0 0.00
213 2021.09.20.-13:43 Bologna - Genoa Yes (Both Teams To Receive 2+ Cards) 1.83 €30 1 24.90
214 2021.09.20.-14:50 Atalanta - Sassuolo Yes (Both Teams To Receive 2+ Cards) 2.1 €30 1 33.00
215 2021.09.20.-17:34 CA Atenas - Danubio Under 2.5 (Goals Over Under) 2.05 €30 1 31.50
216 2021.09.20.-18:00 Real Madrid - Mallorca Under 4 (Asian Total Cards) 1.88 €30 1 26.40
217 2021.09.20.-18:52 Salernitana - Verona Over 4.5 (Asian Total Cards) 1.7 €30 1 21.00
218 2021.09.20.-18:58 Cagliari - Empoli Over 5 (Asian Total Cards) 1.7 €30 3 -30.00
219 2021.09.20.-19:14 Espanyol - CD Alaves CD Alaves Over 2.5 (Team Cards) 1.73 €30 3 -30.00
220 2021.09.20.-19:20 Sevilla - Valencia Over 5 (Asian Total Cards) 1.78 €30 1 23.40
221 2021.09.20.-19:26 Villarreal - Elche Yes (Both Teams To Receive 2+ Cards) 2.1 €30 3 -30.00
222 2021.09.21.-08:03 MOL Fehervar FC - Ferencvarosi TC Ferencvarosi TC (Draw No Bet) 1.53 €30 1 15.90
223 2021.09.21.-08:41 Sichuan FC - Heilongjiang Lava Spring FC Heilongjiang Lava Spring FC -0.25 AH (FT) 1.933 €30 3 -30.00
224 2021.09.21.-10:18 Fiorentina - Inter Milan Yes (Both Teams To Receive 2+ Cards) 2.1 €30 1 33.00
225 2021.09.21.-10:19 Torino - Lazio Torino 0.0 (Asian Handicap Cards) 2.1 €30 0 0.00
226 2021.09.21.-10:29 Sampdoria - Napoli Yes (Both Teams To Receive 2+ Cards) 1.73 €30 3 -30.00
227 2021.09.21.-10:34 Fiorentina - Inter Milan Fiorentina Over 2.5 (Team Cards) 1.83 €30 1 24.90
228 2021.09.21.-12:49:36 Maktaaral-FK Kyran Home Ah 0 1.775 €30 0 0.00
229 2021.09.21.-18:33 Guabira - San Jose Guabira -2.5, -3.0 (Asian Handicap) 1.78 €30 1 23.40
230 2021.09.21.-18:40 Andrii Kovrikov - Nikita Vilenchyts Nikita Vilenchyts To Win (Match Lines) 1.83 €30 1 24.90
231 2021.09.21.-23:16 Albany Creek vs St. George Willawong Over 3.5 (Total) 1.72 €30 3 -30.00
232 2021.09.22.-01:26 Erchim B - Shonkhoruud Over 3.5 (Goal Line) 1.75 €30 1 22.50
233 2021.09.22.-11:12 Ihor Kvak - Anatolii Dulich Total O 73.5 (Match Lines) 1.83 €30 1 24.90
234 2021.09.22.-13:51 Andrashida SC - Komarom VSE Over 2.5 (Goals Over Under) 1.7 €30 1 21.00
235 2021.09.22.-14:21 FSV Vohwinkel Wuppertal - SpVg Schonnebeck Over 3.5, 4.0 (Goal Line) 1.83 €30 1 24.90
236 2021.09.22.-14:21 FSV Vohwinkel Wuppertal - SpVg Schonnebeck SpVg Schonnebeck -1.5, -2.0 (Asian Handicap) 1.85 €30 3 -30.00
237 2021.09.22.-22:12 Dauud Cheaib - Florian Bourrassaud Dauud Cheaib Handicap -1.5 (Match Lines) 1.72 €30 1 21.60
238 2021.09.22.-23:03 Universidad de Chile - Colo Colo, Flamengo - Barcelona Guayaquil Colo Colo (Draw No Bet), Flamengo (Full Time Result) 1.757 €30 1 22.71
239 2021.09.23.-11:19 TuS Dornberg - TuS Ennepetal Over 4.0 (Goal Line) 1.8 €30 1 24.00
240 2021.09.23.-11:37 Hampus Nordberg - Florian Bourrassaud Hampus Nordberg Handicap -1.5 (Match Lines) 1.72 €30 3 -30.00
241 2021.09.23.-12:56 Always Ready - Oriente Petrolero, Royal Pari FC - Nacional Potosi Always Ready (Full Time Result), Royal Pari FC (Full Time Result) 1.814 €30 1 24.42
242 2021.09.23.-15:53 CD Alaves - Atletico Madrid Over 5 (Asian Total Cards) 1.95 €30 0 0.00
243 2021.09.23.-16:05 Dunarea Calarasi - CSM Politehnica Iasi CSM Politehnica Iasi (Full Time Result) 1.75 €30 1 22.50
244 2021.09.23.-16:51 Valencia - Athletic Bilbao Yes (Both Teams To Receive 2+ Cards) 1.8 €30 1 24.00
245 2021.09.23.-16:56 Sevilla - Espanyol Yes (Both Teams To Receive 2+ Cards) 1.73 €30 3 -30.00
246 2021.09.23.-17:29 Mallorca - Osasuna Yes (Both Teams To Receive 2+ Cards) 1.8 €30 1 24.00
247 2021.09.23.-17:37 Fenerbahçe SK - Giresunspor Fenerbahçe SK -1 AH (FT) 1.709 €30 0 0.00
248 2021.09.23.-18:50 Altay SK - Beşiktaş JK Altay SK +0.5 AH (FT) 1.708 €30 1 21.24
249 2021.09.24.-00:06 Bayern Munich II - Rain am Lech Over 3.5 (Goal Line) 1.88 €30 1 26.40
250 2021.09.24.-00:06 Bayern Munich II - Rain am Lech Bayern Munich II Over 2.5 (Team Total Goals) 1.67 €30 1 20.10
251 2021.09.24.-04:27 West Adelaide Women - Adelaide University Women Under 4.5, 5.0 (Goal Line) 1.9 €30 1 27.00
252 2021.09.24.-05:53 Philippines Women - Hong Kong Women Philippines Women -1.0, -1.5 (Asian Handicap) 1.8 €30 4 -15.00
253 2021.09.24.-09:18 Real Sociedad - Elche Over 4 (Asian Total Cards) 1.78 €30 0 0.00
254 2021.09.24.-09:34 Rayo Vallecano - Cadiz Over 4.5 (Number Of Cards In Match) 1.67 €30 1 20.10
255 2021.09.24.-09:35 University of Queensland Women - Kangaroo P Rovers Women Under 3.0, 3.5 (Goal Line) 2 €30 3 -30.00
256 2021.09.24.-09:35 Salisbury Inter Women - Adelaide Comets Women Under 4.0, 4.5 (Goal Line) 1.9 €30 1 27.00
257 2021.09.24.-09:35 (kétszer ment ki) West Adelaide Women - Adelaide University Women Under 4.5, 5.0 (Goal Line) 1.8 €30 0 0.00
258 2021.09.24.-09:35 Adelaide City Women - Fulham United Women Under 4.0 (Goal Line) 2 €30 3 -30.00
259 2021.09.24.-09:39 Celta Vigo - Granada Yes (Both Teams To Receive 2+ Cards) 1.67 €30 1 20.10
260 2021.09.24.-10:25 Real Sociedad - Elche Elche -0.5 (Asian Handicap Cards) 1.98 €30 1 29.40
261 2021.09.24.-12:28:25 Croesus Women - Luso Africa Women Croesus Women -3.5 (Asian Handicap) 1.8 €30 1 24.00
262 2021.09.24.-12:48:42 Espinho vs Merelinense Espinho dnb 1.72 €30 1 21.60
263 2021.09.24.-14:20 Spezia - AC Milan Under 4.5 (Asian Total Cards) 1.9 €30 1 27.00
264 2021.09.24.-14:35 Inter Milan - Atalanta Yes (Both Teams To Receive 2+ Cards) 1.62 €30 1 18.60
265 2021.09.24.-15:02 Empoli - Bologna Bologna 0.0 (Asian Handicap Cards) 1.73 €30 0 0.00
266 2021.09.24.-15:16 Sassuolo - Salernitana Salernitana -0.5 (Asian Handicap Cards) 1.8 €30 3 -30.00
267 2021.09.24.-15:21 Udinese - Fiorentina Fiorentina 0.0 (Asian Handicap Cards) 1.7 €30 1 21.00
268 2021.09.24.-16:04 Lazio - Roma Roma 0.0 (Asian Handicap Corners) 1.8 €30 1 24.00
269 2021.09.24.-16:05 Venezia - Torino Venezia -0.5 (Asian Handicap Cards) 1.85 €30 3 -30.00
270 2021.09.24.-16:58:57 Louletano vs Salgueiros Salgueiros dnb 1.83 €30 3 -30.00
271 2021.09.24.-17:16 Turgutluspor - Corum FK Corum FK (Draw No Bet) 1.62 €30 0 0.00
272 2021.09.24.-17:57 Lyon Women - Guingamp Women Under 4.5 (Goal Line) 1.95 €30 1 28.50
273 2021.09.24.-22:47 The Strongest - Always Ready Always Ready +0.5, +1.0 (Asian Handicap) 1.88 €30 0 0.00
274 2021.09.25.-08:37 Gold Coast United - Magpies Crusaders Under 3.5 (Goal Line) 1.93 €30 1 27.90
275 2021.09.25.-08:42 Zvezda 2005 Perm Women - Rubin Kazan Women Under 3.5, 4.0 (Goal Line) 1.83 €30 4 -15.00
276 2021.09.25.-08:44 AC Carina Women - Grange Thistle Women Under 4.0, 4.5 (Goal Line) 1.9 €30 3 -30.00
277 2021.09.25.-08:44 Peninsula Power NPL Women - The Gap NPL Women Under 4.5 (Goal Line) 1.9 €30 1 27.00
278 2021.09.25.-09:56 Zvezda 2005 Perm Women - Rubin Kazan Women Under 3.5 (Goal Line) 1.88 €30 3 -30.00
279 2021.09.25.-10:18 Fethiyespor - Mardin Fosfat Spor Fethiyespor (Full Time Result) 1.75 €30 1 22.50
280 2021.09.25.-11:03 Bayrampasa - 76 Igdir Belediyespor 76 Igdir Belediyespor (Full Time Result) 2.3 €30 3 -30.00
281 2021.09.25.-11:08 Orduspor - Kızılcabölük Spor Kulübü Orduspor 1X2 (FT) 1.708 €30 1 21.24
282 2021.09.25.-11:22 Bayer Leverkusen - Mainz Mainz Over 1.5 (Team Cards) 1.62 €30 1 18.60
283 2021.09.25.-11:27 Eintracht Frankfurt - Cologne Cologne 0.0 (Asian Handicap Cards) 2.05 €30 1 31.50
284 2021.09.25.-11:40 Iskenderun FK - Alanya Kestelspor Iskenderun FK (Full Time Result) 1.65 €30 3 -30.00
285 2021.09.25.-11:50 Duzcespor - Darica Genclerbirligi Duzcespor (Full Time Result) 1.85 €30 1 25.50
286 2021.09.25.-11:54 Oleg Pronin - Alexander Skrebnev Oleg Pronin -2.5 (Match Handicap (points)) 1.83 €30 3 -30.00
287 2021.09.25.-14:16 Zenit St Petersburg Women - CSKA Moscow Women Under 2.0, 2.5 (Goal Line) 1.78 €30 1 23.40
288 2021.09.25.-14:47 Mandebele Happy Fighters Women - Kanatla Women Under 3.5 (Goal Line) 2 €30 1 30.00
289 2021.09.25.-15:35 FC Zvezda Perm - Amkar Perm, FK Zenit Izhevsk - FK Tyumen Amkar Perm (Draw No Bet), FK Tyumen (Draw No Bet) 1.638 €30 1 19.14
290 2021.09.25.-15:43 FK Chernomorets Novorossiysk - Rotor Volgograd II, FC Biolog-Novokubansk - FK Forte Taganrog FK Chernomorets Novorossiysk (Draw No Bet), FK Forte Taganrog (Draw No Bet) 1.68 €30 6.00
291 2021.09.25.-15:45 FK Leningradets - FK Krasava Odintsovo, FC Chayka - Anzhi Makhachkala FK Leningradets (Draw No Bet), FC Chayka (Draw No Bet) 2.341 €30 1 40.23
292 2021.09.25.-16:00 Pendikspor - 1922 Konyaspor Pendikspor (Full Time Result) 2 €30 1 30.00
293 2021.09.25.-18:08 Lazio - Roma Roma 0.0 (Asian Handicap Cards) 1.93 €30 1 27.90
294 2021.09.25.-21:04 SC Ideal - Valadares Gaia FC Draw or Valadares Gaia FC (Double Chance) 2 €30 1 30.00
295 2021.09.25.-21:31 Szolnoki Mav FC - Kecskemeti TE Kecskemeti TE (Draw No Bet) 2.63 €30 0 0.00
296 2021.09.25.-21:31 III Keruleti TVE - FC Ajka Over 2.5 (Goals Over Under) 1.75 €30 1 22.50
297 2021.09.26.-06:15 TuS Ennepetal - 1.FC Kaan-Marienborn Over 3.0 (Goal Line) 1.9 €30 0 0.00
298 2021.09.26.-07:46 Puskas Academy II - Gyirmot SE II Puskas Academy II 0.0 (Asian Handicap) 1.83 €30 3 -30.00
299 2021.09.26.-09:39 Viktor Kalachev - Ilya Novikov Viktor Kalachev To Win (Match Lines) 1.72 €30 3 -30.00
300 2021.09.26.-10:39 Wacker Nordhausen - Grimma Over 3.0 (Goal Line) 1.78 €30 1 23.40
301 2021.09.26.-11:21 Kazincbarcikai BSC - Hidasnemeti VSC Over 3.5 (Goal Line) 1.8 €30 1 24.00
302 2021.09.26.-11:37 Polonia Sroda Wlkp Women - Row Rybnik Women Row Rybnik Women +1.5 (Asian Handicap) 2 €30 3 -30.00
303 2021.09.26.-11:57 Bochum - VfB Stuttgart VfB Stuttgart Over 1.5 (Team Cards) 1.73 €30 1 21.90
304 2021.09.26.-12:56 Bochum - VfB Stuttgart Over 3.5 (Number Of Cards In Match) 1.62 €30 1 18.60
305 2021.09.26.-13:35 West Ham Women - Leicester Women Leicester Women 0.0, +0.5 (Asian Handicap) 2 €30 3 -30.00
306 2021.09.26.-14:59 SE AEM Women - Zaragoza CFF Women Under 3.0 (Goal Line) 1.98 €30 1 29.40
307 2021.09.27.-00:02 Celta Vigo - Granada No (Own Goal) 1.05 €30 1 1.50
308 2021.09.27.-09:31 Dmitriy Korneev - Pavel Medvedev Pavel Medvedev -3.5 (Match Handicap (points)) 1.83 €30 1 24.90
309 2021.09.27.-10:16 Serhii Bohach - Yevhen Khurtak Serhii Bohach +2.5 (Match Handicap (points)) 1.83 €30 1 24.90
310 2021.09.27.-13:17 Oleksandr Durduka - Bohdan Yurka Total O 73.5 (Match Lines) 1.83 €30 3 -30.00
311 2021.09.27.-13:21 CD Ciudad San Marcos de Arica - Coquimbo Unido Coquimbo Unido -1.5 AH (FT) 1.799 €30 3 -30.00
312 2021.09.27.-22:15 Andrey Pravednov - Yurii Lbov Andrey Pravednov -3.5 (Match Handicap (points)) 1.83 €30 3 -30.00
313 2021.09.27.-23:51 Nevsehir Belediyespor - Fethiyespor Over 2.5 (Goals Over Under) 1.8 €30 1 24.00
314 2021.09.27.-23:52 Forest Green - Brighton U21 Over 2.5 (Goals Over Under) 1.7 €30 0 0.00
315 2021.09.28.-08:26 Vasas SC - Nyíregyháza Spartacus Vasas SC 1X2 (FT) 1.624 €30 1 18.72
316 2021.09.28.-16:48 Wolfsburg - Sevilla Over 4 (Asian Total Cards) 1.78 €30 1 23.40
317 2021.09.28.-18:09 Benfica - Barcelona Benfica 0.0 (Asian Handicap Cards) 1.9 €30 3 -30.00
318 2021.09.29.-01:05 Banbueng FC - Sukhothai FC Over 3.0, 3.5 (Goal Line) 1.95 €30 1 28.50
319 2021.09.29.-05:26 Grange Thistle Women - AC Carina Women Under 4.0 (Goal Line) 1.98 €30 1 29.40
320 2021.09.29.-08:02 Andrii S Sydorenko - Vadym Reva Total O 74.5 (Match Lines) 1.83 €30 3 -30.00
321 2021.09.29.-18:36 Club Libertad - CA Bragantino (SP) Club Libertad -1.5 Corn-AH (FT) 1.916 €30 1 27.48
322 2021.09.30.-12:18 76 Igdir Belediyespor - Elazig Karakocan 76 Igdir Belediyespor (Draw No Bet) 1.91 €30 0 0.00
323 2021.09.30.-13:28 CA Paranaense (PR) - CA Peñarol CA Peñarol +0.5 Corn-AH (FT) 1.762 €30 1 22.86
€ 730.81

Legnépszerűbb blog bejegyzéseink

A kiképzés! – Szerencsejátékosból PROFI sportfogadó

Bevezető Ebben a blogbejegyzésben illetve blogsorozatban egy valós történetet olvashattok egy barátomról, akinek az egyik nyaralásunk alkalmával megígértem, hogy megmutatom milyen is az a bizonyos Profi sportfogadás és hogyan tud több millió forintos tőkét felépíteni,...

Miért kell hosszútávban gondolkodni a profi sportfogadásban?

A profi sportfogadásban, még a legjobb tippadóknál is ingadozik a profit, ami egy természetes dolog! De, ha minőségi tippeket fogadunk megfelelő stratégiával, akkor biztos profitot érünk el hosszútávon! Hogy miért hosszú távon? Azért mert a profit ingadozik és ha pont...

Szerencsejátékosok vs Profi Sportfogadók

Avagy Miért nem nyersz sosem?! Itt a válasz! Először is ott kezdeném, hogy aki könnyen megbántódik az lehetőleg ne vegye magára vagy ne is olvassa….   Fenét, ezt mindenképp el kell olvasnod!!!! Már bocs, hogy ezt kell mondanom, de ha nem tudsz rendszeresen pénzt...