VISSZATÉRT A DENVER CSOPORT !!

aug 2, 2020 | Alapismeretek, Szolgáltatás, V.I.P Csoport eredmények

Sokak kedvenc csoportja visszatért! A tenisz fogadások nagyágyúja ismételten visszatér a ringbe és felveszi a kesztyűt, hogy leszámolást mérjen a fogadóirodákra! Ebben a rövid ajánlóban az elmúlt évek egyik legsikeresebb és legjobban várt szolgáltatásáról olvashatsz.

Először is, miért szeretjük annyira?

Válasz: Több dolgot is felsorolhatnánk, de az első számú fő ok mindenképp a befektetett munka gyors és magas megtérülése. A csoportban olyan főállású tenisz tippadók kaptak helyet, akiknek a munkássága összhangban van a mérkőzések reálisan várható kimenetelével, azaz pont azt tudják, amire szükségünk van: A különböző, részletesebbnél-részletesebb adatbázisoknak és belső információknak köszönhetően olyan rálátással rendelkeznek a sporteseményekre, amikkel megfelelő találati arányt biztosítanak. Nem is kell mást csinálni az ügyfeleknek, mint a kiküldött fogadási opciókat lehetőleg minél előbb megfogadni, aztán pedig az így keletkezett hozamot kedvük szerint elkölteni ( vagy gyarapítani a bankrollt, hogy később minél nagyobb tétekkel tudjanak fogadni, ami még nagyobb megtérülést jelent. Ennek a helyes menetéről a weboldal „blog” menüpontjában olvashatsz, illetve a cikk aljára is belinkeltünk pár nagyon fontos írást )

…Oké hogy sok pénzt tudunk elérni, de mekkora tétekkel fogadható?

Válasz: Attól függ, mennyid van? 😀 Ezek a tenisz tippek szinte egytől-egyig megtalálhatóak az ázsiai irodákban is, amelyek az Európaiaktól ellentétben nem limitálják a nyerő fogadókat még akkor sem, ha durva profitban vannak. Több száz euróval is lehetőség van fogadni a tippeket, úgyhogy voltaképp csak a rendelkezésre álló pénzösszeg mértékétől függ, hogy ki mekkora tétekkel fogad. Másrészről azok a tippek amik pre ( mérkőzés előtt ) nem kerülnek ki az ázsiai irodákhoz, általában kikerülnek élőben vagy a legtöbb Európai irodában. Tehát ha például valakinek mondjuk 100 euró a tétje ( amihez azért elég „combos” tőkére van szükség ) és nem tudja elhelyezni azt ázsiain, akkor meg kell nézni, hogy milyen európai irodák kínálnak fogadási lehetőséget és részfogadásokkal elhelyezni a kívánt összeget. Például 4 irodában 25 eurót, aminek az összege pont a kívánt összeg lesz.

Kezdő fogadóknak is ideális?

Válasz: Abszolút !! Kezdő és haladó fogadóknak is tökéletes választás. Aki haladó fogadó és már hónapok/évek óta megtisztel bizalmával, ő neki nyilván nem fog gondot okozni a tippek értelmezése, tippek megtalálása stb. Ugyanakkor azt szeretnénk, hogy mindenkinek pofon egyszerű legyen a fogadás, így a tippek mellé midig belinkelünk egy részletes fogadási útmutatót, amihez csak az adott szolgáltatás előfizetői férnek hozzá és minden szükséges információt tartalmaznak, amiknek az ismeretében nagyon könnyű dolguk lesz az ügyfeleknek.

Van-e valamilyen nagyon fontos tényező, ami befolyásoló  lehet a vásárlás előtt? 

Válasz: A reagálási idő mindenképp ilyen. Kellő alázattal, ugyanakkor megfelelő szakmai háttérrel kijelenthetjük, hogy a világ legjobb tenisz tippjeihez férnek hozzá azok, akik megtisztelnek a bizalmukkal. Ugyanakkor azt is fontos szem előtt tartani, hogy a jó tippeknél esnek az oddsok. Szerencsére a háttérben dolgozó informatikai rendszerünknek és a tippküldő alkalmazással való összehangolt működésnek köszönhetően nagyon jó feltételeket tudunk biztosítani a tagoknak, gyorsan és pontosan érnek ki a tippek/fontos értesítések, de mindenképp gyors reagálásra van szükség az ügyfelek részéről is. Nyilván a legjobb feltételekkel azok rendelkeznek, akik azonnal tudnak reagálni, de a tapasztalat szerint a perceken belüli fogadás is még jó. Ha pedig egy mérkőzés oddsa agyon beesne, akkor élőben kell megfogadni. Így ha valaki olyan munkahelyen dolgozik, ahol napközben nem tudja elővenni a telefonját arra a 10-15 másodpercre míg megfogad egy tippet, akkor inkább egy olyan szolgáltatás volna megfelelő, amelynél lassabb is belefér. Ilyen például a Héliosz vagy az Ártemisz csoportunk. 🙂

Mekkora hozam érhető el a csoporttal?

Válasz: 10 tét feletti elérhető havi profittal kalkulálhatunk várhatóan, bár a gyakorlatban ennél általában jóval több szokott lenni. Azonban azt senki se felejtse el, hogy a profit csak úgy mint bármely profi tippadónál, itt is ingadozik, így nagyon fontos a hosszú táv!! Ugyanakkor kis „múltidézés” miatt visszanéztük az ügyfelek korábbi hó végi kérdőíves válaszait és tudtuk hogy jó számokról olvashatunk, de még a pozitív várakozást is sikerült felülmúlni. 🙂 Szerencsére az emberek többsége a tippadók profitja körül tudott zárni az esetek többségében, ami mint a „VIP Tippadók” menüpont táblázatából is láthatjátok, igen szemrevaló, úgyhogy ennek rendkívül örülünk. Mi azt szoktuk mondani, hogy minden feltételt megteremtünk, de az ügyfeleken nagyon sok múlik. Ha valaki ott fogad ahol írjuk és úgy fogad ahogy írjuk, akkor a siker sem marad el, ebben biztosak vagyunk !!

Összegezve:

💢 Stabil és magas bevétel

💢 Minimális variancia mellett hozza az eredményeket

💢 Több irodában is fogadhatóak a mérkőzések.

💢 kitűnő bankroll építésre vagy nagy tétes fogadók számára

Ha kérdés adódott, akkor tedd fel nyugodtan és frissítjük ezt a rövid ajánlót, mert lehet hogy másnál is felmerült.

Ne felejtsétek el, hogy a szolgáltatás már aktív, elő lehet fizeti az alábbi linkre kattintva: https://protipsters.eu/termek/denver/

 

További nagyon érdekes és nagyon hasznos(!) írásaink:

 



 

Legnépszerűbb blog bejegyzéseink

Így profitálunk az Artemisz kosár tippekkel!

Az Artemisz csoportról azt érdemes tudni, hogy már 6 éve folyamatosan hozza a jobbnál jobb kosaras tippeket, ezáltal a szinte rendszeres havi profitot is! Az elmúlt 33 hónapból 33-at profittal zárt, és nagyon úgy néz ki hogy a 34.-et is, mivel máris 20 tét profitnál...

A megújult a TippmixPRO-val bármelyik VIP csoportunkat követheted!

A tippmix-el mindig is nagy ellenségek voltunk, hiszen a gyatra kínálatával, és a gyenge oddsaival, bizony csak arra volt alkalmas, hogy minden pénzünket otthagyjuk. Éppen ezért próbáltam mindig mindenkit arra buzdítani, hogy olyan fogadóirodánál fogadjon, amely...

Bankkártyás be- és kifizetési korlátozások július 1-től

Melyik fogadóirodánál érdemes fogadod? A Tippmix illetve a TippmixPro egyértelműen nem lehet opció, mivel az általa elérhető oddsok és kínálat annyira gyenge hogy emiatt nem alkalmas a profitábilis sportfogadásra. Hobbi fogadóknak, akiknek nem számít a pénz,...