23 tét profit 23 nap alatt! Fontos és tanulságos blogbejegyzés!

ápr 23, 2020 | Alapismeretek, Szolgáltatás, V.I.P Csoport eredmények


A ProTipsters.eu 2018 január óta működteti az ingyenes teszt csoportját, ahol az elmúlt 26 hónapból csak 2 veszteséges és 24 nyereséggel záródó hónap volt. Majd jött 2020 március, ahol a jól bevált tippadók ligáit/mérkőzéseit elhalasztották vagy felfüggesztették, és a kisebb kínálatból, illetve egy gyengébb széria miatt nagyjából 13 tét profitos veszteséget hoztak. A hónap végén pedig bekerült egy új tippadó, akinél pont az utolsó két napban egy gyenge sorozatot kaptuk el, amivel 20 tét veszteségben zárt a csoport.

Nem szeretnénk ezt a gyenge eredményt túlmagyarázni, de biztos vagyok benne, hogy ha nincs a vírus akkor tudtuk volna hozni, minimum a szokásos 5 tét körüli profitot. Akik már régebb óta követnek, illetve olvasták a blogbejegyzéseinket azok tudják, hogy a szerencsének csak rövidebb távon van nagyobb szerepe és hosszabb távon már a tudás és a profizmus dominál.

Például.
Rövid táv: Márciusban nem volt szerencsénk a vírus miatt, ami bezavart a tippadók munkájába, illetve a hó végén az új tippadó indulásánál pont abban a két napban hozott egy gyenge szériát miközben a március hónapot brutális profitban zárta.
Hosszú táv: Amikor több hónapot (esetleg évet) vizsgálunk. Ekkor ugyanis már láthatunk egy reális mennyiséget és időtávot, ami alapján a valós profitabilitást is meg lehet határozni. (Lásd: Éves profittábla alul)

A legtöbb fogadó itt hibázik, méghozzá azért, mert pár hét vagy egy hónap tapasztalatai alapján téves megállapításokat tesz. Azaz, ha egy rövidebb időszak alatt veszteséget ér el akkor megállapítja, hogy az adott tippadó v csoport az rossz. „hiszen nem ért el vele profitot, holott azt mondták, hogy minden hónapban profitot fog elérni, ha csatlakozik az adott csoporthoz.” NEM! Senki nem mondott ilyet! A lenti táblázatból is látszik, hogy ritkábban igaz, de előfordul gyengébb hónap is! Ahogy a csoport leírásoknál is jeleztük, illetve a weboldalunkon lévő blogbejegyzésekben is milliószor volt róla szó, hogy a profit ingadozik és csakis hosszabb távon szabad fogadni profi tétkezelési stratégia mellett, mivel akkor kapunk teljes képet reálisan elérhető profitról.

Tehát ha valaki elkezdi követni nálunk akár az ingyenes akár valamelyik V.I.P. csoportot akkor az első hónapot nagyobb eséllyel fogja profitban zárni, mint veszteségben, hiszen a profitos hónapok száma jóval több. Ettől függetlenül, mindegy, hogy profitban vagy veszteségben zárjuk az első hónapot, mivel akkor még nem vonhatunk le következtetéseket hiszen túl rövid az időtáv és a profit oka lehet egy szerencsés széria a veszteségé meg egy balszerencsés sorozat, viszont több hónap esetén ezek kiegyenlítődnek és láthatjuk valójában mennyire profitképes az adott csoport. (Itt természetesen csak a mi szolgáltatásunkról beszélünk hiszen, ha elkezdesz követni valakit, aki nem ért ehhez a tevékenységhez, vagy csak sima átverés akkor azt évekig is követheted eredmény nélkül!)

Mi történt áprilisban? Először kiküldtünk egy linket március végén, amire, ha rákattintottatok akkor április végéig kibővült a 30 napos csoporthoz a hozzáférés. (Hiszen ígértem, hogy ha esetleg úgy alakul egy adott hónapban, hogy veszteséget hoz az ingyenes csoport akkor kibővítjük a hozzáférést) Sokan nem éltek ezzel a lehetőséggel, azaz realizálták a veszteséget. Mint utólag kiderült ez elég nagy hiba volt…
Persze engem kimondottan bosszantott a dolog hiszen a veszteség nagyobb volt a márciusi hónapban, ráadásul nem tudtam megfelelően kezelni a csoportot, mivel először a V.I.P. csoportok kínálatát kellett optimalizálni hiszen a vírus miatt nagymértékű változás ment végbe a sportesemények mennyiségében. Majd a hónapfordulókor jeleztem, hogy áprilisban sokkal aktívabban fogom kezelni az ingyenes csoportot és több tippre lehet számítani. Persze nagy csodát várni úgy, hogy a világon csak 3 országból vannak labdarúgó mérkőzések elég optimista dolog…


És BAAAAM!!!! Április 20.a van és 20 tét profit felett vagyunk! De mivel még sok függő tipp volt kint ezért még nem küldtem ki ezt a blogbejegyzést. Persze másnap gyenge széria jött és visszaestünk 10 tét profitra. Ekkor sokan jelezték, hogy miért kellett betenni az új asztaliteniszes tippadót mert ő nem jó tippeket küld… Előbb beszéltünk a rövid távról, és sokan egy pár nap alatt megállapították, hogy a tippadó rossz. Aztán tegnap belevert 13 tét profitot a csoportba a tipster…


Kicsit ezt most presztízskérdésnek éreztem, és nagyon felbosszantott, hogy így alakultak a dolgok márciusban. És mindenképp fontosnak tartottam, hogy ezt a csorbát mielőbb kiküszöböljük. Így rengeteg időt, energiát és pénzt fektettem abba, hogy a lehető leggyorsabban szép profitban legyünk áprilisra.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy mindenki profitot tudjon elérni a szolgáltatásunkkal, de sok esetben ez azért nem sikerül, mert sokan nem megfelelően követik a fogadási szabályokat, vagy nem tudják elfogadni hogy a profit ingadozik és nem lehetséges minden hónapot nyereséggel zárni. A legfőbb problémának a hibás tétméretkezelést látom, amit még sok egyéb hibával tudnak fűszerezni a követőink. A rövid és a hosszú távú profit ingadozást sokan nem tudják megfelelően kezelni, ezért hamarosan kiküldünk egy részletes leírást, amit mindenkinek kötelezően követnie kell! (igaz eddig is kötelező lett volna) Mint tudjátok az ingyenes 30 napos csoport azért van, hogy mielőtt valaki előfizet le tudja tesztelni a szolgáltatásunkat. Aki áprilisban csatlakozott az jelenleg elégedett lehet a szép profit miatt, aki pedig március elején kezdett igaz nincs nagy profitban, de úgy gondolom láthatta, hogy megvan az a tudás és szakértelem, amivel mindenki komoly profitot érhet el a V.I.P. szolgáltatásainkkal és érdemes előfizetni arra.

A fennmaradó 7 napban már csak kis mennyiségű tipp fog kikerülni az ingyenes csoportba és visszaállunk a havi átlag 40db tippre.


STATISZTIKÁK:

 


 


Legnépszerűbb blog bejegyzéseink

Így profitálunk az Artemisz kosár tippekkel!

Az Artemisz csoportról azt érdemes tudni, hogy már 6 éve folyamatosan hozza a jobbnál jobb kosaras tippeket, ezáltal a szinte rendszeres havi profitot is! Az elmúlt 33 hónapból 33-at profittal zárt, és nagyon úgy néz ki hogy a 34.-et is, mivel máris 20 tét profitnál...

A megújult a TippmixPRO-val bármelyik VIP csoportunkat követheted!

A tippmix-el mindig is nagy ellenségek voltunk, hiszen a gyatra kínálatával, és a gyenge oddsaival, bizony csak arra volt alkalmas, hogy minden pénzünket otthagyjuk. Éppen ezért próbáltam mindig mindenkit arra buzdítani, hogy olyan fogadóirodánál fogadjon, amely...

Bankkártyás be- és kifizetési korlátozások július 1-től

Melyik fogadóirodánál érdemes fogadod? A Tippmix illetve a TippmixPro egyértelműen nem lehet opció, mivel az általa elérhető oddsok és kínálat annyira gyenge hogy emiatt nem alkalmas a profitábilis sportfogadásra. Hobbi fogadóknak, akiknek nem számít a pénz,...