Link: https://protipsters.eu/termek/esport-vip/

Március 20-án útnak indult legújabb szolgáltatásunk, ami nagyon sok tekintetben szakít az eddigi megszokással. Hogy miről is van szó pontosan? – Az elmúlt években voltaképp minden olyan sportág szerepelt a kínálatunkban, ami hétköznapi, megszokott. Ezzel egyidejűleg óriási mértékben fejlődött egy olyan ágazat, amit már nem tudunk ( és nem szabad ) figyelmen kívül hagyni, ez pedig az elektronikus sport ( röviden: eSport ) Óriási potenciál van benne, tele kiaknázatlan lehetőségekkel, így mindenkinek a figyelmébe ajánljuk ezt az írást. – Azoknak is, akik óckodnak az újításoktól, vagy legalábbis a szokatlan dolgoktól.

Vegyük lépésről-lépésre, hogy miről szól az új szolgáltatás és hogy miben más, mint a “hagyományosak”


1. “Nincs labda, nincs ütő ellenben van joystick, billentyűzet és monitor.”

Az elektronikus sport résztvevői amatőr vagy professzionális módon, versenyszerűen foglalkoznak az egyes videójátékokkal, ebből fakadóan a játékos megjelölés mellett e-sportolóknak is nevezik őket. Olyan embereket kell elképzelni, akik szintén a hivatásuknak szentelik a szabadidejüket, csak úgy mint a hagyományos értelemben vett sportolók, ők is folyamatosan edzenek és fejlesztik a képességeiket, hogy aztán a magas díjazású versenysorozatokon kiemelkedő helyet érjenek el. Ha valaki látott már ilyen rendezvényt az tudja, hogy a cégek óriási pénzeket ölnek bele folyamatosan és elég komoly hátszelet biztosítanak az irodák is. – Erről később lesz szó.

Szükséges kompetenciák, “skillek”

Különböző pályákon ( vagy “mapokon” )  kell versengeniük egymással, amelyek eltérő képességeket igényelnek. Minden csapatnak megvan a saját stratégiája, így pályánként is cserélődhetnek a játékos összeállítások, attól függően, hogy az adott poszt  mit követel meg. Egyes játékoknál az ellenfél semlegesítése a cél, ezeknél első sorban a gyors reagálás a fontos, de van olyan is, ahol a logika a mérvadó és megfelelő stratégiával kell sarokba szorítania másikat. Egy mérkőzés állhat több főből, de van hogy csak 2 játékos küzd egymás ellen.

Az eszméletlen fejlődés

Abszolút nem túlzunk akkor, amikor a legdinamikusabban fejlődő jelzővel látjuk el a sportágat. Ez olyannyira igaz, hogy számos hagyományos sportot lehagyott a népszerűségben. Az eSport megerősödését a fogyasztók körüli hirtelen „boom” okozta, körülbelül 10 éve, elsőként Dél-Koreában és a Távol-Keleten. Azóta az ágazat egy globális jelenséggé nőtte ki magát és szerte a világban óriási népszerűségnek örvend. Számos játékot [Call of Duty, Starcraft, World of Warcraft, Halo, Legion, stb.] dobtak piacra a gyártók, de mindközül a legnépszerűbbekké a Counter Strike GO, a DOTA2 és a League of Legends váltak.

2014-ben világszinten 204 milliós nézettsége volt az eSportoknak, ami 2015-ben 226 millióra emelkedett. A NewZoo, gaming-gel foglalkozó kutatócég becslése szerint e számok továbbra is növekedő pályán vannak: 2016-ban 256 millió főről beszélhetünk, míg 2019-re, a nézettség elérheti a közel 350 milliós rajongói számot. A teljes „publikum” kb. 40 % nem is játszik egyik nagy gyártó játékával sem, így az elektronikus sportokra is ráilleszthető a „közönségszórakoztató” jelző. Várhatóan az idei év még nagyobb lendületet ad, hiszen a legtöbb hagyományos sporttal ellentétben egy kialakult járvány sem veszélyezteti nagy mértékben a meccseket, hiszen otthonról is dolgozhatnak a játékosok.

Fogadó szemszögből nézve

Számunkra is egy kicsit furcsa még, hogy nem hús-vér játékosokat látunk, hanem egy számítógépes játék világát miközben nézzük a mérkőzést, de voltaképp semmi sem változik. Eddig is azzal kerestünk pénzt, hogy megfelelő partnerekkel egy jól bevált rendszer szerint fogadtunk és ez a jövőben sem változik. A tippadók tisztában vannak a reális esélyekkel, és olyan tippeket küldenek amik kellő találati arányt biztosítanak a megfelelő átlagodds mellett. Úgyhogy más teendő nincs is, mint fogadni őket. Talán az első pár tét elhelyezés szokatlan lehet, de utánam ár nagyon könnyű dolgunk van, ezt tapasztalatból is megerősítjük.

a; Irodák

Két tippadó található meg a csoportban, az egyikük Pinnacle-re(ami nem limitál) és Bet365-re küld, míg a másik Bet365-re és “GGSport”-ra, ami sajnos nem fogad magyarokat. “Az összes tipp fogadásához szükség van Bet365 és 1Xbet irodákra. Ha valaki csak Bet365-el rendelkezik, akkor a tippek kb 65%-át fogja tudni tenni.Harmadik irodának tudjuk ajánlani a “buff.bet” oldalt ami kimondottan az eSport-ra épül.

b; Tétméret

Minden tippet azonos tétmérettel kell megfogadni! (2%) Maximum 25€!!!! Kivéve azokat a tippeket amelyek 3-as odds felett érkeznek azokat 0,5%-al!

c; Gyorsaság
Mint minden minőségi tippnél az oddsok idővel változnak hiszen az irodák próbálják korrigálni az oddsokat hogy a lehető legkisebb érték legyen bennük. A tippek nagy része jól követhető.

d; Mennyiség

Havonta átlagosan 120db tipp érkezik. (természetesen ez lehet több is és kevesebb is, mivel ez egy átlag. A tipp mennyiség függ a kínálattól, és a fogadóirodák hibáitól, a kapott belső infók mennyiségétől stb.)

Ha szeretnél stabil bevételre szert tenni és egy olyan sportágat követni ami a legtöbb kihívással szemben áll és a tippek mennyisége is stabil, akkor feltétlen javasoljuk a csoport követését. Viszont lévén hogy kis ligás, csak gyors reagálás mellett követhető, lehetőleg azonnalival de mindenképp perceken belülivel.


Link: https://protipsters.eu/termek/esport-vip/